Megbolondult!

Megbolondult!

– Beütötte a fejét – sutyorogták a hangok az ajtó előtt. – Teljesen megbolondult! Azt hiszi, hogy... Azt hiszi, hogy...

A csoport tagjainak szemében félelem csillogott, akadtak, akik minden tagjukban remegtek. Az őrült, bolond, nem önmaga kifejezések szálltak a levegőben.

– Nem hiszem el! – kiáltotta a férfi, és közben pirospozsgás arcáról teljes nyugodtság sugárzott. – És neked sem kellene.

– De hát igaz, léteznek. Mind – felelte a nő. Hogy fogja megérteti vele, ha egyszerűen úgy tekint rá, mintha megőrült volna? Miért nem látja, amit ő?

– Mesebeszéd! Hiszem, ha látom.

– Rengeteg olyan dologban hiszel te magad is, amit még soha nem láttál. Miért ne létezhetnének... – a férfi nem hagyta, hogy a nő befejezze.

– Mondhatsz akármit! Bizonyíték. Ha mutatsz nekem bizonyítékot a létezésükre, elhiszem.

– De hát ott vannak az ajándékok!

– Mintha ajándékok nem létezhetnének anélkül, hogy hinnék bennük! Ugyan már. Ennél erősebb érv kell.

A nő vonásairól sütött az aggodalom. Piros szoknyát és fehér blúzt viselt, füléből ajándékcsomag formájú fülbevalók lógtak mindkét oldalon. Pirosak, fehér masnival. Ősz haját két virgáccsal tűzte fel. Rá volt írva, hogy rajong a karácsonyért.

– De hát mi lesz így az ünnep szellemével?

A férfi most már felállt, és hátulról átölelte feleségét.

– Nem lesz itt semmi baj. A karácsony a szeretetről szól, nem kell hozzá a körítés. Nincs szükség rá, hogy mindenféle legendákat költsünk köré. Öregek vagyunk mi már ahhoz, hogy higgyünk az ilyesmikben. Miért nem élvezhetjük nyugodtan a kandalló ropogó tüze mellett a fahéja kakaónkat?

– Mert nem lehet! – toppantott a nő. Ez meglepő mozdulat volt, mert általában maga volt a türelem mintapéldánya.

Ekkor az ajtó előtt álló tömegből valaki bekopogott, aztán belépett a helyiségbe. Rögtön a nőhöz sietett.

– Hogy van, Mikulásné? – kérdezte a manó, és lopva a Télapóra sandított, aki fütyörészve töltötte ki magának a kakaóját. Fogalma sem volt, hogy már csak néhány órája van arra, hogy elinduljuk kihordani az ajándékokat a gyerekeknek. Illetve tudott róla, de...

– Még mindig nem hisz az emberekben. Azt állítja, csak legenda az egész, és emberek nincsenek – csóválta a fejét az asszony. – Hiába mondok bármit, meggyőződése, hogy csak kitaláltuk. Szerinte csak az Északi-sark létezik a manókkal, és a többi mesebeszéd.

– De hát hogy lehet, hogy...

– Nem tudom.

– Ha nem tér magához, ha nem fogja fel, hogy ki kell vinnie az embereknek az ajándékot... Oda a karácsony.

Mindketten a Mikulásra pillantottak, aki ígéretéhet híven letelepedett a tűzhöz, és a kakaóját kortyolgatta.

– Tudom – sóhajtotta Mikulásné.

FOLYT. KÖV.