Cinderelton - 6. rész

Cinderelton - 6. rész

Charlotte

Charlotte valamikor szerette a bálokat. Amikor még nem kellett amiatt aggódnia, hogy mindenki a trónjára vadászik, és nem kellett azzal foglalkoznia, hogy minden egyes agglegényt, akivel táncol a házasodni vágyó lány szemével vizsgáljon.

Halványan még emlékezett azokra a bálokra. A végigtáncolt éjszakákra, amikor titokban kicsit többet ivott a puncsból, mint amennyit engedélyeztek neki. Azokra a bálokra, amiket végignevetett. Azok még valóban a mulatságról szóltak, nem a kötelezettségről.

Most azonban minden egyes tánc csak erről szólt. Minden forgás egy újabb információ volt, amit figyelembe kellett vennie a választásnál. Minden lépés, minden érintés elárult valamit a táncpartnerről. Charlotte próbált belekapaszkodni ezekbe az apró tudásmorzsákba, és mindent elraktározni.

Hibák pedig akadtak bőven a partiképes urak között. Az egyik túl határozottan akart a bizalmába férkőzni, a másik túl mulya volt. Akadt akinek a jelenlétében majdnem elaludt tánc közben, annyira unalmas volt, ha pedig mégis sikerült megnevettetnie egy férfinak, akkor annak büdös volt a szája, vagy pocakos volt, esetleg már hatvan éves.

Charlotte várta a szikrát. De a szikra, amelyet érezni fog, amikor megtalálja a megfelelőt, csak nem érkezett. Sorra táncolt mindenkivel, a táncrendje tele volt, egy pillanatra sem állt le. Nem ült le pihenni, nem állt meg még inni sem. Nem számított, hogy már sajgott a lába. Csak a keresés volt a fontos.

Aztán amikor már kezdte feladni, eszébe jutott az arc, amit csupán egy pillanatra látott. Nem tudott szabadulni az érzéstől, hogy meg kell találnia a férfit. Fogalma sem volt, miért, de vonzotta az az őszinte, nyílt pillantás. A szívében érezte, hogy ha vele táncolna, meglennének a szikrák.

De az órák csak teltek, és a férfit nem látta sehol. Közeledett az éjfél, amikor a nagy bejelentésre kerül majd sor, és még előtte meg kellett találnia. Mert ha nem, fogalma sem volt, mit fog csinálni. Látta maga előtt a képet, ahogy a nagy bejelentésre készül, és egy hang sem jön ki a torkán. Mert ha őszinte akart lenni magához, a teremben lévő összes férfival rabság lenne a házasság.

Férj és feleség között mindennél erősebb köteléknek kell lennie, mint ahogy a szülei között. De pontosan tudta, hogy az általa ismert férfiak mindegyikéhez nem fűzné semmilyen kötelék. Helyette bilincs láncolná hozzájuk, amelytől hiába próbálna szabadulni.

Elton

Elton még soha nem gondolta, hogy ilyen nehéz feladat is lehet láthatatlannak lenni. Gyakorlatilag az egész életét úgy élte, hogy a rokonain és a kevés barátján kívül senki sem figyelt rá. A nemes urak úgy tekintettek rá, mintha nem lenne más, csak ugyanolyan eszköze a lovaglásnak, mint a zabla és a kantár. A legtöbb még azt sem igazán vette észre, hogy ő is ember.

És a fiúnak ez tökéletesen meg is felelt. Inkább maradt láthatatlan, mint hogy az urak felsőbbségesen utasítgassák, hogy hogy végezze a dolgát, amikor nyilvánvaló volt, hogy feleannyira sem értenek a lovakhoz, mint ő.

Most azonban Elton úgy érezte, mindenhonnan figyelik. Egészen pontosan egyetlen szempártól tartott, mert biztos volt benne, hogy a hercegnő észrevette. A mélykék szemek úgy mélyedtek az övébe, mintha a legtitkosabb vágyait is kifürkésznék.

Elton úgy kerülgette a kicicomázott nemeseket, mint ahogy a lovával kerülgette a hirtelen felbukkanó fákat az erdőben. Néhányan furcsa pillantással néztek rá, de ez cseppet sem érdekelte. Igyekezett találni egy csendes, sötét zugot, ahol elrejtőzhet Charlotte hercegnő vizslató pillantása elől.

Pontosan tudta, hogy az lenne a legegyszerűbb és legjobb megoldás, ha fogná magát, és kisétálna éppúgy, ahogyan beosont. Senki sem venné észre, hogy távozott, mint ahogy az sem tűnt fel senkinek, hogy itt van. A küldetését teljesítette, látta a hercegnőt, és most már pontosan tudta, hogy egész életében nem lát majd még egyszer olyan gyönyörűt.

De bármennyire tudatában volt is, hogy ki kéne sétálnia az ajtón, mielőtt észreveszik, és akasztófára küldik, képtelen volt rá. Úgy érezte, valami láthatatlan erő a teremben tartja, és úgy vonzza, hogy a lába nem engedelmeskedik neki.

Futva felkapott egy puncsos poharat, és behúzódott egy pálma alá. Onnan figyelte, merre jár a hercegnő, hogy biztosan ne vegye észre. Ő gyönyörködhetett benne még néhány pillanatig, és élvezhette a teremben szálló zenét, de a hercegnő nem láthatta meg.

Nem volt nehéz szemmel tartani Charlotte hercegnőt. Minden szempár őt követte a teremben, nőké és férfiaké egyaránt. A nőkében irigységet látott, és meglepődve jött rá, hogy a férfiakéban nem csodálat csillog, még csak nem is vágy, hanem mohóság.

– Hát persze! – gondolta magában. – Mindenki a trónra vágyik.

Ivott egy kortyot a puncsból, mert ezt a keserű gondolatot le kellett öblíteni valahogyan. Milyen szörnyű, hogy egy ilyen gyönyörű lányt csak a pénzéért csodálnak, nem pedig a szépségéért, és azért a furcsa ragyogásért és üdeségért, ami körüllengi.

Közeledett az éjfél, és a nagy bejelentés. Elton furcsa görcsöt érzett a gyomrában, ha arra gondolt, hogy a hercegnő nem is olyan sokára bejelenti, hogy hozzámegy az egyik pojácához.

Charlotte hercegnő töretlenül táncolt, és közben a tömeget fürkészte. Amikor csak tehette, elfordította a pillantását a táncpartneréről. – Olyan, mintha valakit keresne! – gondolta Elton, és kicsit előrébb lépett az árnyékból, hogy jobban lássa a hercegnő arcát. – De vajon kit?

És akkor, csak egyetlen pillanatra, elfeledkezett róla, hogy rejtve kell maradnia. Charlotte hercegnő pedig, mintha csak megérezte volna, rögtön felé fordult. Elton pedig hirtelen hátrahőkölt attól a pillantástól. Mert nem gyanút és felismerést látott benne, hanem a remény halvány szikráját és könyörgést.

Maga sem tudta, hogy lehetséges, de teste felett átvette az irányítást a furcsa vonzás, ami nem engedte a lábának, hogy visszatérjen a saját világába. Már pontosan tudta, mi a vonzás forrása: Charlotte. És bár azt is tudta, hogy őrültség, amit tesz, elindult a tömeg felé, azzal eltökélt szándékkal, hogy ha teheti, mielőtt éjfélt ütne az óra, táncolni fog a hercegnővel. Még ha az életével fizet is a meggondolatlanságáért.