Cinderelton - 3. rész

Cinderelton - 3. rész

Charlotte

– 'ercegnő, ha szábád megjegyeznem, ez egyszehűen tökéletes! Pehsze a sajá' munkám nem illő dicséhnem, de min'ha csak magára öntötték volná – duruzsolta enyhe francia akcentussal a varrónő Charlotte-nak, miközben az utolsó simításokat végezte a ruháján.

A legfinomabb kínai selyemből készült, amit csak neki szőttek születésnapi ajándékul. Pontosan olyan színű volt, mint amilyen a szeme: kék, mint az óceán, és a fényben néha már-már zöldnek hatott. A ruha fűzőjét apró gyöngyökkel, gyémántokkal és zafírokkal rakták ki, buggyos szoknyáján pedig vízesésként omlott alá a könnyű anyag.

A világ legszebb ruhája volt, Charlotte mégsem érezte benne magát tökéletesen. Nem tudta elűzni az érzést, hogy azért cicomázzák így ki, hogy minél magasabb árat adjanak érte: mint valami piaci portékáért. Ő maga volt eladó, még ha annyi szabadság meg is adatott neki születése révén, hogy maga választhatta ki következő tulajdonosát.

Öntudatlanul hagyta, hogy kicsinosítsák. Minden egyes tincsére külön hangsúlyt fektetve feltűzték a haját, parfümmel hintették be a bőrét, és megcsipkedték az arcát, hogy pirosabbnak és egészségesebbnek tűnjön. Ő pedig csak tűrt, és néha hatalmas erőfeszítés árán kipréselt magából egy mosolyt, és udvariasan megköszönte a dicséreteket.

Végső simításként nyakába került a zafír nyakék, amelyet még az ük-ük-üknagyanyja viselt azon a bálon, amelyiken kiválasztotta férjét. Boldog házasságban élt egészen a kilencvenedik születésnapjáig, és úgy tartották a családi krónikások, hogy a nyakék szerencsét hoz minden döntés előtt álló hercegnőnek. Azóta szállt anyáról leányra, most pedig a család legfiatalabb lánya, Charlotte viselhette a nyakában.

Charlotte pedig nem hitt az efféle babonákban. Nem egy olyan királynő uralkodott már az országban, aki később megbánta a választását, még ha a nagyközönség előtt próbálta is ezt eltitkolni.

Charlotte-ot nem érdekelte az sem, milyen fényesen tündökölnek a tökéletes formára csiszolt zafírkövek, és hogy milyen jól illenek a báli ruhájához. És bár a kényes ízlésű hölgyek legutolsó nyakékkel kapcsolatos ellenvetéseinek is elejét vette a zafír ékkövek körüli gyémánt keret, Charlotte hercegnőt ez is hidegen hagyta. Ő csak a súlyát érezte, ami lehúzta a nyakát, és a kövek hidegét, amitől apró libabőrök jelentek meg a dekoltázsán.

Minden egyes másodperccel, amivel közelebb jutott a bál kezdetéhez, egyre gyorsabban vert a szíve, egyre hevesebben vette a levegőt, és egyre nagyobb erőfeszítésébe került, hogy vissza tudja fojtani feltörni készülő könnyeit.

Elton

Elton soha nem gondolta volna, hogy kényelmetlennek találja majd a nemes urak öltözetét. Mindig azt hitte, hogy azok második bőrként simulnak rájuk, puhán, mintha csak azzal együtt születtek volna. De most, hogy ő maga viselte ezeket a ruhákat, visszasírta a saját régi, kopottas gúnyáját.

Shoe asszonyság segített neki elcsenni őket a mosodából, és Elton ezt még mindig alig hitte el.

– Tudom, hogy addig nem nyugszol, amíg be nem jutsz a bálterembe. Csak rád kell nézni. – Amikor Elton nem tiltakozott, folytatta. – Inkább segítek ebben az öngyilkos tervben, mint hogy végignézzem, hogy a vesztedbe rohansz. Semmit nem értesz te a nemes urak divatjához, rögtön észrevennének.

Így hát Shoe asszonyság kölcsönvett néhány ruhát, és abban is segített Eltonnak, mit hogy vegyen fel. A fiú először közölte, hogy egyedül is boldogul, de a feladat bonyolultabbnak bizonyult, mint várta. Rá kellett jönnie, hogy az előkelő ruhák felvételének is megvannak a maga szabályai, és mindent meghatározott sorrendben kell felvenni, mert különben kezdheti az egészet elölről. Pont úgy, mint amikor felnyergelsz egy lovat – gondolta Elton.

Shoe asszonyság világos nadrágot, sötétszürke mellényt és fekete kabátot választott neki.

– Mintha csak rád öntötték volna – mondta büszkén mosolyogva, és roppant elégedett volt a választásával. – Most pedig a nyakkendő.

Ha Elton azt hitte, a sok réteg ruha nem lehet már kényelmetlenebb, tévedett. Shoe asszony a fehér ing magas nyaka köré tekerte a világos nyakkendőt, és bonyolult csomókat kezdett kötni. A folyamat percekig tartott, Elton a végére már nem is tudta követni, mit csinál a házvezetőnő.

A végére Elton tökéletesen megértette, miért van szüksége a nemeseknek saját inasra. Az asszony még utolsó simításként átfésülte a haját, aztán hátrébb lépett.

– Ha édesanyád most látna... – szipogta a végeredményt szemlélve Shoe asszonyság, aztán gyorsan megtörölte a szemét. – Mindjárt kerítünk neked valami maszkot is, végtére is álarcosbál lesz.

Elton nagyon szeretett volna tükörbe nézni, mert kicsit úgy érezte magát, mint valami bohóc. De a tükör a gazdagok kiváltsága volt, az pedig elég érdekes lenne, ha ebben a ruhában menne le a tóhoz megnézni magát. Úgyhogy megvonta a vállát, elindult Shoe asszonyság nyomában, és csak remélni merte, hogy az álca tökéletes lesz. Végtére is – ahogyan a házvezetőnő is mondta – ez egy álarcosbál.