Cinderelton - 8. rész

Cinderelton - 8. rész

Charlotte

Charlotte csalódott volt. A tánc túl hamar véget ért, még csak a titokzatos idegen nevét sikerült kiderítenie. És valami abban is furcsa volt. Mintha nem lett volna biztos a saját nevében.

Annak ellenére, hogy csak pár szót beszéltek, Elton – már ha valóban így hívták – még mindig a listája elején szerepelt. Nem tudta volna megmagyarázni, miért, de Charlotte ösztönösen bízott benne. És ezt egyik másik férfi sem mondhatta el magáról a teremben. Természetesen az édesapja kivételével.

Mindenesetre Charlotte tudta, hogy bármennyire is szeretne kicsit többet kideríteni legújabb jelöltjéről, nem tehet semmit. A tánc véget ért, és ezen még céljai elérése érdekében sem változtathat.

Miközben pukedlizett, végig az járt a fejében, hogy hogy tudna beszélni legalább még néhány szót éjfél előtt Eltonnal. Versenyt kellett futnia az idővel, és kideríteni valamit a férfiról. Ennyi alapján végtére is csak nem választhatja őt. Igaz?

Amikor felemelkedett, várta, hogy Elton a karját nyújtsa. De a férfi nem tette. Márpedig az etikett úgy diktálta, hogy a férfinak le kell kísérnie őt a táncparkettről. Ha nem teszi, az egyrészt hatalmas sértés, másrészt illetlenség. Charlotte persze hercegnő révén megengedhette magának, hogy bárkit faképnél hagyjon, és felszegett fejjel egyedül vonuljon el a táncosok tömegében, de azzal viszont ő sértette volna meg Eltont. Azt pedig nem akarta.

Így hát amikor Elton csak állt meredten, és úgy tűnt, esze ágában sincs hagyni, hogy belekaroljon, Charlotte próbálta menteni a helyzetet.

– Nem tudom, Andalúziában mik a szokások, de most illendő lenne, ha a karját nyújtaná – fordult a férfihoz. Ő még mindig nem reagált, úgyhogy folytatta. – Le kell kísérnie a parkettről!

Ekkor Elton végre megmozdult, de nem a karját nyújtotta, hanem a kezét.

– Szabad? – kérdezte, és Charlotte először nem is értette, mit szeretne a férfi. Aztán amikor Elton fél szemmel az új táncra gyülekező párok felé pillantott, rájött, hogy felkérte a következő táncra.

De hiszen botrányos lenne, ha táncolna vele még egy fordulót! Egy tánc egy férfival kötelező. Kettő már gyanút kelt. Három forduló pedig már szabályos lánykérés!

Márpedig Elton most egy második táncra kérte fel, és ráadásul két egymást követő fordulóra!

Charlotte néhány pillanatig nem tudta, mit tegyen. Eszébe jutottak illemtan tanára szavai, aki óva intette tőle, hogy bárkivel is több kört táncoljon. Külön kihangsúlyozta, hogy a fontos bálokon még körültekintőbben ügyeljen erre a szabályra. Márpedig a mainál fontosabb bál nem lesz Charlotte életében.

Másrészt igenis szeretett volna táncolni Eltonnal. Hát nem ő fohászkodott magában épp az előbb egy kicsit több időért, hogy többet megtudjon róla? És egyébként is, ma este eldől a sorsa, és kiválasztja a férjét! Közeledett az éjfél, és ki kell használnia az időt, ami még a szabadságából adatott. Mikor kavarhatna büntetlenül egy kis botrányt, mint a születésnapi bálján?

Így hát gyorsan a férfi tenyerébe csúsztatta a sajátját, mielőtt meggondolhatta volna magát.

– Örömmel.

Elton

Elton már épp készült feladni, és azon gondolkozott, hogy melyik ajtón tudna a leggyorsabban kisurranni, amikor egyszer csak megérezte a hercegnő tenyerét a sajátjában. Először el se akarta hinni, de az a puha érintés nem lehetett másé.

Lenézett az összekulcsolódott kezükre, aztán fel, hogy lássa Charlotte arcát is. És akkor meghallotta:

– Örömmel.

Igent mondott. Táncol vele. Még egyszer. Megint átölelheti, néhány percig még érezheti a kellemes illatot, ami körüllengi, és magába szívhat mindent a lányból, amit soha nem felejt majd el.

– Őrült vagy! – kiáltott egy hang a fejében, de nem akart vele foglalkozni. Minden logikus érv a tánc ellen szólt. Leleplezhetik. Nagyon is komoly esély volt rá, mert abban a pillanatban, amikor Charlotte és ő újra visszaálltak a táncoló párok közé, mindenki őket figyelte.

Az előző forduló alatt is fokozott figyelem irányult rájuk, de ez csak azért volt, mert mindenki próbált rájönni, hogyan kerülhetne közelebb a lányhoz. Ez azonban más volt. Elton érezte a gyűlölet, ami a többi férfiból áradt felé, látta az urak arcán a felháborodást, az irigységet sőt, némelyiken a bosszúvágyat. A nők pedig suttogni kezdtek, és nyíltan bámulták őket. Nem is próbálták rejtegetni, hogy róluk pletykálnak.

– Ne csodálkozzon! Már amiatt pletykálni kezdenek az emberről, ha néhány pillanattal tovább fogja egy úriember a hölgy kezét. Amit most művelünk, az egyenesen botrányos! – kuncogta a lány. Elton pedig csodálattal nézte őt, mert ezzel a néhány mondattal a lány végképp bebizonyította, hogy egyáltalán nem olyan, amilyennek korábban képzelte. Nem zavarja, hogy botrányt kavar! Sőt, még élvezi is. Végre megértette, amit a bál elején a lány szemében látott. Szabadulni akar.

Ám Elton azt még mindig nem értette, miért botrányos, amit tesznek.

– Miért is? – kérdezte, miközben egy az előbbinél sokkal lassabb dallamra vezetni kezdte a lányt.

– Minden úriemberrel csak egyet lenne szabad táncolnom. Vagy talán Andalúziában mindenki szabadon táncolhat akárkivel?

Elton tudta, hogy megint hibázott. Újra elárulta magát, hiszen neki fogalma sem volt róla, hogy mit illik, és mit nem.

– Nálunk kevésbé figyelnek oda az ilyesmire. – Elton nem bírta megállni, hogy ne kérdezze meg, ami annyira érdekelte. – Akkor miért fogadta el mégis a felkérést?

Charlotte elpirult.

– Mert szerettem volna még egyet táncolni önnel, Elton.

A férfit melegség öntötte el, a szíve hevesebben kezdett verni ettől az egyetlen mondattól. És ráadásul végre hallhatta milyen, ha a lány édes ajkai az ő nevét formálják.